Cím: 3757 Égerszög, Kossuth u. 2.sszkk primaporta
Telefon: 48-463-008
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Éger Ág bemutató porta-Égerszög

Az Éger Ág Alapítvány 2003-ban alakult meg, melynek alapítója: Tóth Györgyné. Az alapító okiratban a fő irányvonalat a hagyományőrzés, kulturális rendezvények szervezése, környezetvédelem, szociális gondozás jelentette. Létrejöttét a helyi igény tette szükségszerűvé. A szükségszerűsége abból fakadt, hogy 1994-től rendszeressé vált évente a falunap megrendezése, ami először az elszármazottak „visszacsalogatására”, közös beszélgetésekre épült, majd ezt egy két napos kulturális program vette át melyet, mint magánszemélyek rendeztünk. (Tóth Györgyné és Tóth György) Miután a programok szervezésére semmilyen pénzforrás nem állt rendelkezésre, létre kellett hozni egy civil szervezetet, akinek mint civil szervezetnek több lehetőség nyílott pénzforráshoz jutni. A kezdetektől számítva kilenc év telt el, amíg az alapítvány létrejött. A falunap átalakult operaesté, de ezzel egy időben megjelent a legfőbb probléma, hogy az alapítványnak nem áll rendelkezésére közösségi tér. Az önkormányzat ugyan rendelkezik Művelődési Házzal, de ez a hatvanas években épült, elavult, nem lehet kifűteni, soha nem került felújításra. Amikor legelőször megjelentek az EU-s pályázatok azonnal felajánlott az Alapítványnak az alapító egy égerszögi parasztházat, közösségi tér létrehozására. Az első LEADER pályázaton elindultunk és nyertük, de a felújítás csupán a ház egy részére vonatkozott. Mindez 2009-ben történt. Az átadást követően újabb nyertes pályázatok következtek, így sikerült az egész portát felújítani oly módon, hogy az eredeti parasztház jellegét megtartotta.

A portán lett létrehozva az Éger Ág Galéria, ahol időszaki kiállításokat rendez az alapítvány. A porta többi része kulturális eseményeknek, kiállításoknak, képzéseknek, gyerekműsoroknak, táncháznak ad otthont. A kiállítások alkalmából igyekszünk a helyi kézművesek, amatőr művészek munkáit bemutatni, hogy ezzel népszerűsítsük a környező településen élő alkotni vágyók. A képzések résztvevőit szintén a környező településeken szólítjuk meg. A képzések közösségfejlesztésre vonatkoznak.

A jövőben hagyománnyá szeretné tenni az alapítvány, 2014-ben megrendezett képzőművészeti alkotó táborát, ahol amatőr képzőművészek kapnak lehetőséget arra, hogy szaktanárok vezetésével alkotásaik révén maradandó értéket hozzanak létre. A 2014 évi tábor anyagaiból állandó kiállítás látható a galériában. A képeket vándorkiállításokon is bemutatjuk. Szeretnénk egy emléksarkot létesíteni Kunt Ernőnek, aki a környék fejfás temetőit kutatta és számtalan fotója, könyve jelent meg ebben a témában, valamint létrehozta a miskolci egyetemen az antropológiai tanszéket. Folytatni kívánjuk a közösségfejlesztésre irányuló képzéseket. Változatlanul helyet kapnak a galériában a környezetünkben élő és alkotó amatőr művészek egy kiállítás keretében, legyen az fotó, festmény, faragás, kerámia, vágy bármilyen más jellegű értéket hordozó alkotás. A csűr felújításával lehetőség nyílt amatőr színházi előadások és közösséget formáló, fejlesztő programok megrendezésére is.

Éger Ág bemutató porta-Égerszög Éger Ág bemutató porta-Égerszög Éger Ág bemutató porta-Égerszög Éger Ág bemutató porta-Égerszög